UTE-FTC
2011.06.13. 09:45
döntetlen a zárófordulóban:
UTE FTC 1-1 (0-0)
gól:Soós
jkv.:http://adatbank.mlsz.hu/pr01/p01_jegyzokonyv_nez.asp?p_merk_id=501202
Döntetlen! Mely egyben azt is jelentette, hogy lecsúsztunk a dobogó 3. fokáról. Na, de ne menjünk elébe a dolgoknak...
Még bemelegítettünk, mikor megjelentek a szurkolók, akiket kapusunk Marci szervezett és buzdított szurkolásra. Csapatunk minden tagja örömmel és picit elérzékenyülve fogadta Őket, hiszen a szurkolók eddig nem vettek részt ilyen létszámmal utánpótlás mérkőzésen és eddig a felnőtt csapatot segítették szurkolásukkal győzelmekbe. Ezúton is szeretnénk megköszönni Nekik, hogy kilátogattak a mérkőzésre és végig sportszerűen buzdították csapatunkat, ezzel igazi, szinte már "kupadöntő" hangulatot teremtettek mindkét csapatnak. Nem számoltuk meg ugyan, de 250-300 közé volt tehető a nézők száma, és külön öröm volt számunkra, hogy több híres aktív és a közelmúltban labdarúgó pályafutását befejező NB I-es és válogatott játékos is kíváncsi volt a "mini örökrangadóra".
A mérkőzés: érezhető volt a feszültség mindkét fél részéről, bár nem a bajnoki címért folyt a küzdelem. Ennek megfelelően folyt a játék, az első 10-15 percben inkább a pálya közepén, majd Lázi előretolásával megélénkültünk és több ígéretes helyzetet dolgoztunk ki. Egy szögletrúgás utáni gólunkat érvénytelenítette a játékvezető-aki egyébként érthetetlen módon egyedül jelent meg a mérkőzésen, a kiírt 3 helyett-, mivel szerinte szabálytalanság-lökés- előzte meg Kócsa szabályos gólját. Túléltük, majd ismét helyzetek, de sajnos az utolsó pillanatokban hozott rossz döntések miatt ez nem sikerült. Ellenfelünk is próbálkozott becsülettel, de védőfalunk nagyszerűen helytállt. A félidő végéig nem esett gól, így 0-0 lett a half time.
A második félidőt csere nélkül folytattuk, nagy lendülettel kezdtünk és kilenc perc múlva egy szögletrúgás utáni variációból gólt sikerült szereznünk Soós révén, aki a hórihorgas fradi védők fölé tudott emelkedni. - megjegyzés: a gól utáni szurkolói ünneplés a felnőtt mérkőzések hangulatát varázsolta a pályára.Thanks!- Túlléptünk az örömön, tudtuk, hogy ez még nem elég a biztos győzelemhez, ezért a védekezésre is figyelve a támadásokat továbbra sem adtuk fel. Viszont ellenfelünk sem, akik szinte mindent egy lapra feltéve próbálkoztak, de igazi gólhelyzetet nem tudtak kialakítani. Eljött a 60. perc és ekkor szögletrúgáshoz jutott a fradi. A legmagasabb embereik előre a többi hátra,... jött a szögletrúgás és egyikük szép fejessel egalizálta az eredményt. Ezután viszont mi támadtunk mindent feltéve a sikerért és röpke tíz perc alatt több helyzetet és pontrúgást végezhettünk el, melyek mindegyike gólt érdemelt volna, ám ellenfelünk ekkora már bravúrokra is képes kapusa megakadályozta ezt. 1-1 lett a végeredmény, és ez azt jelentette, hogy a fradi szerezte meg a bajnokság harmadik helyezését. Gartulálunk nekik, hiszen remek tavaszi idényt tudhatnak maguk mögött.
Úgy gondolom, hogy aki látta mérkőzést, vagy aki játszott ezen a mérkőzésen annak egy felejthetetlen élménnyel több kerül az emlékei közé!
ahol még lehet olvasni a mérkőzésről:
http://1885.hu/hirek/utanpotlas/595-miniderbi
http://www.u98.hu/new/index.php?option=com_content&view=article&id=486:doentetlen-az-utolso-forduloban&catid=36:hirek&Itemid=59
|